2012. január 30., hétfő

Ikerlelkek ideje



Sok-sok kétségetek ma a földi létben Lemúria és Atlantisz idejéből származik, amikor kezetekben tartottátok az élet kulcsait, ismertétek az igazságot az életről, amikor a tudat olyan magas volt mint az ég, teljesen különbözve mostani tudat szintetektől. Azokban az időkben tudtátok, hogyan teremtsétek meg valóságotokat.

Még a kezdeteknél, a Földre kellett jönnötök és ketté kellett szakadnotok. Minden emberi lénynek ez a földi utazás kezdete. Ez az ikerlelkek létezésének oka, mivel minden élőlény ketté szakadt az idők kezdetén. A mostani életed céljának egy része az a nap, amikor a két fél egymásra talál a földön, és együtt felfedezik a földi Paradicsomot.

Az ikerlelkek találkozása egy teljesen különböző valóságot teremt. A földi síkon egy teljesen különböző dinamika teremtődik. Először egy intenzív energia áramlat teremtődik, mialatt feldolgozódnak a kettő között folyamatosan létrejövő problémák, és ők nem blokkolódnak le többé, vagyis nem futnak zátonyra. Miközben folytatjátok a fény tükrözését, az energiátokét, vissza fogjátok szerezni olyan részeiteket, melyekkel nem tudtatok kapcsolatba lépni vagy nem tudtátok hogyan csináljátok ezt. A szeretet és az összekapcsolódás visszatéréséről van szó, reális éned másik felével való összekapcsolódásról.

Sokatok iker lángja itt él most valahol a bolygón. Tőletek függ, hogy elvigyétek testeteket és energiátokat egy olyan helyre, ahol megkaphatjátok ezt az egyenértékű tükrötöket. Fel kell fedezzétek önmagatokat egy olyan térben, ahol szeretitek önmagatokat, mert ikerlángotok olyan mint ti, talán nem úgy néz ki, ám energetikailag sejtről-sejtre ugyanolyan, pont mint ti. Ha Te nem szereted magad, tőle sem tudod megkapni ezt az érzést. Bármit is fogtok érezni, az ikerlélek pontosan ezt fogja érezni. Visszautasíthatjátok egymást két azonos pólusú mágnesként vagy egymáshoz ragadhattok mint a mágnesnek két ellentétes pólusú sarkai.

Egy időben vonzani és taszítani is fogjátok egymást. Óriási mennyiségű emocionális gyógyulásra van szükség ahhoz, hogy eljussatok egy olyan térbe, ahol kapcsolatot kezdtek ikerlelketekkel. De egyre közelebb vagytok ehhez. Folyamatos tisztulásra van szükség, tudatos munkára önmagatokon. Hónapokon belül eljöhet az az idő, amikor újra egyesültök, és itt a földi létben újra megtapasztaljátok az egységet.

Talán már ismeritek is ikerlelketeket, vagy a következő 1-2 évben fogtok találkozni vele.

Az abszolút integritás és őszinteség művészetének mestereivé kell lennetek, ha azt akarjátok, hogy működjön a kapcsolat. Az öngyógyítás és az önmagatokkal való munka művészetének mestereivé kell válnotok. Ez új partok és valóságok felé fog vinni titeket, amit nagyon, nagyon kevés emberi lény tapasztalt meg a FöldAnya létezése óta.

Ti és az ikerlélek, egy hosszú és meglepő utazást tettetek az idők ködében....arra várva, hogy végre megtörténjen ez az esemény. Olyan ez, mint amikor összeillik a kirakójáték két darabkája. Ennek nagy jelentősége lesz. Egy új intelligenciára fogtok szert tenni. Ez a kapcsolatforma egy új intelligenciával, egy új létezési móddal, egység állapottal és valódi megértéssel, két telepatikus színttel fog rendelkezni. Olvasni fogjátok a másik gondolatát és meg fogjátok ismerni a gondolatok okait. Magas szerénységi szintre és integritásra lesz szükség. Amikor ez meg fog történni, értetek fog megtörténni. Mindenetek meglesz, ami szükséges ahhoz, hogy működjön e kapcsolat. Bármit meg tudtok teremteni önmagatok számára. Már nem vagytok messze az egyesüléstől...

elozoeletek.blogspot.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése