Amikor „leszülettél” erre a földre, akkor ezt egy előzetes szándék alapján tetted, egy olyan szándék alapján, ami a te saját szuverén döntésed volt. Nem kényszerített senki erre és nem volt semmilyen olyan külső kényszerítő körülmény, ami ideláncolt volna. Ez a te szabad és személyes választásodon múlt, mert akartál valamit tapasztalni, meg akartad önmagad – egy másik, eddig nem ismert – oldaladról ismerni, szerettél volna bejárni egy olyan utat, amit máshol nem tehetsz meg. Az, hogy ez nem egy külső kényszerítő erő hatására történt, az nem jelenti azt, hogy benned, önmagadban nem volt egy olyan belső kényszerítő erő, ami arra késztetett, hogy ezt az utazást megtedd. Ez azonban nem ledolgozandó bűnökre, nem valamiféle feladatokra, félbehagyott dolgokra vonatkozott, egész egyszerűen a tapasztalás vágya hajtott. A születésed, pontosabban a földi testedbe való teljes integrálódásod előtt alkalmad volt, hogy pár dolgot meghatározz a magad számára, amik előkészítik azt a tapasztalási utat, amit be kívántál járni. Ilyen tényezők, hogy a föld mely pontján kívánod kezdeni ezt a tapasztalást; megválasztottad a szüleidet, akik ezáltal egyfajta energetikai mintázatot adnak első éveidben számodra; meghatároztál egy nyelvet, ami majdan az anyanyelved lesz; és még pár olyan körülményt, ami ezt a földi tapasztalásodat segíti, támogatja. Születésed előtt elhatároztad magadban azt az irányt, azt a fősodort, ami a tapasztalásod szempontjából a főtémád lesz, ugyanis a lélek mindig egy téma mentén tapasztalja meg magát egy-egy létidőn keresztül. Ez nem azt jelenti, hogy ez egy zárt egység, hogy ez egy olyan téma, ami téged életed végig fogva tart; ez inkább olyasmi, mint egy zeneműben a főmotívum, ami végigkíséri magát az egész zenedarabot, de a legnagyobb változatosság lehetőségét magában foglalva.
A földre „leszületés” nem feltétlenül a fizikai születéssel egy időben történik, sokszor a teljes „alászállás”, a lélek teljes integrációja évekkel később történik meg a maga teljességében. Amikor elhatározod, hogy a földön megtestesülsz, kiválasztod a szüleidet, majd létrehozol köztük és önmagad között egy olyan energetikai szövedéket, aminek révén kapcsolatba tudtok kerülni a lélek szintjén egymással. Erre azért van szükség, mert a fogantatás előtt az energiákat némileg ki kell egyensúlyozni oly módon, hogy a te rezgésed és az ő alaprezgéseik némileg közelítsenek egymáshoz. Ez egy nagyon finom, a fizikai síkon észrevehetetlen folyamat, nevezhetnénk egyfajta tudattalan ráhangolódásnak is a leendő szülők részéről. Miután megtörtént a fogantatás, létrejön számodra egyfajta spirális cső, egyfajta energetikai csúszda, ami összeköt a majdani testeddel. Ennek a csúszdának az a sajátossága, hogy lefele egyfajta spirális mozgást végez és így tudja a te esszenciádat a testedhez juttatni. A te tudatod ilyenkor még a testeden kívül van jórészt, de ezen a csövön vagy csúszdán keresztül bármikor belehelyezheted a testedbe, de ez még egyfajta szabad ki-beáramlás útján történik. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy liftet ebben a csőben, vagy egy páternosztert, amin le is ereszkedhetsz a majdani testedbe, de lehetőséged van kiemelkedni belőle. Ahogy fejlődik a tested, ezt a ki-bejárkálást egyre gyakrabban teszed meg, mert a tudatod is részt vesz a majdani tested főbb jellemzőinek kialakításában. Tehát ez nem egy önműködő folyamat, van egy testi része, ami az embrionális fejlődés során egyfajta fizikai automatizmus, de van egy olyan jellemzően lelki része is, ahol a lélek a tudaton keresztül létrehozza azokat a főbb jellemzőket e testben, a testen, amik őt a leghűbben meghatározzák, megnyilvánítják. Miután ilyen folyamatos kapcsolatban van a test és a tudat, neked lehetőséged van a szüleiddel, főleg az édesanyáddal egy speciális energetikai kapcsolat felvételére, aminek az a célja, hogy mintegy beágyazd a magad számára energetikailag az első pár hónapot itt a földön. Ahogy közeledik a születésed, a fizikai megszületésed időpontja, a tudatod egyre koncentráltabban vesz részt a testtel való munkában, de ez az átjáró, ez a cső még mindig ott van számodra a ki-bejárhatóság lehetőségét fenntartva.
A születésednek is van egy fizikai és lelki vonatkozása: a fizikai születés az egyfajta olyan folyamat, amikor a test átmegy egy önállótlan állapotból az önálló létezés állapotába, tehát elszakad a köldökzsinór által eddig összeköttetésben lévő anyaméhtől és ezáltal önálló keringése, légzése lesz. Ezzel egy időben a lelki síkon is létrejön egyfajta leszületés, ami nem mást takar, mint hogy ez a cső, ami eddig egy széles, spirális csúszda volt, némileg elvékonyodik és ezáltal az a szabad ki-beáramlás, ami a benne lévő energetikai lift révén megteremtődött, most megszűnik. Ez azt eredményezi, hogy a tudatod egy része végérvényesen a testedben marad, nincs már számára felfelé irányuló átjárás, ám a tudatod egy nagyobbik része még mindig nincs teljesen a fizikai formádhoz kötve. Ennek az az oka, hogy életed első pár évében fizikailag még olyan kiszolgáltatott állapotban vagy, hogy ez a fizikai forma, a formának ez a jelenlegi állapota nem képes a tudat teljességét integrálni, nem képes ezt kifejezni, így nagyobb szolgálatodra válik, ha nem integrálod önmagadba teljesen. (A tudatot nem úgy kell elképzelni a fizikai formán belül, hogy az valahol benne helyezkedik el, ez csak oda van kötve hozzá. Ezt úgy hívjuk, hogy lecsapódott a tudat a testhez, mint amikor kikötsz egy kutyát a póznához: nem a póznában van a kutya, a póznához képest egy jóval kiterjedtebb pályán mozoghat, de van egyfajta kötöttség, ami valamennyire meghatározza azt az irányt és teret, ami az ő mozgásirányának és mozgásterének tekinthető.)
Ebben az átmeneti állapotban – ha nagyon profánul szeretnénk kifejezni magunkat – egyszerre „két helyen” létezel, van a tudatodnak egy része, ami a testedben van, irányítva, alakítva a fejlődésedet, míg egy másik még az éteri birodalmakban tartózkodik. Az, hogy mikor történik a teljes becsapódás, a teljes alászállás, az sok tényező függvénye, de általában elmondható, hogy úgy kb. 12 éves korra mindig megtörténik, és általában akkor, amikor a test fenntartása, a test által kifejezendő lélekesszencia megnyilvánulása elér egy olyan kritikus állapotot, amikor az egyensúly már csak az egész tudat beintegrálásával tartható fent. Ilyenkor ezen a némileg leszűkült csövön, vagy csúszdán keresztül a lényed, pontosabban a tudatod azon része, ami még az éteri birodalmakban volt, és a lélekesszenciád elindul lefelé. Ahogy ez a spirális mozgás örvénylik a csőben, te energetikailag a cső falához csapódva kerülsz egyre lejjebb és lejjebb, majd egy nagyon felgyorsult mozgással, egy, a másodpercnek a sokszoros töredékét kitevő pillanatban becsapódsz a testedbe, illetve körbeveszed magad a különböző, szemmel nem látható energetikai részeiddel. Amikor ez a folyamat megtörténik, a cső teljesen leszűkül és a cső tetejénél, ami az éteri birodalmak felé nyitott volt, lecsapódik egy nagy csapóajtó. Ezen a csapóajtón van egy kukucskáló nyílás és ez a cső odacsatlakozik, fenntartva azon részeiddel a kapcsolatot, amiktől ezzel a folyamattal elszakadtál. (Ezen részeid a következők: a tudatodnak az a kollektív része, ami ezt a földi életbe becsapódott tudatot, de ezzel egy időben számos más tudatodat is tartalmazza; a lélekesszenciádnak a nagyobbik része, maga az az ujjlenyomat, aminek most egy szeletét, egy metszetét nyilvánítod csak meg itt a földön; és ezáltal maga a szellemed, a szellemiségednek az a része, amely ezt a kollektív tudatot és a lélekesszenciádat tartalmazza, közrefogja.)
A teljes becsapódás következtében pár nap alatt elvágod magad ettől a kukucskáló nyíláson túli területtől és elkezded a földi pályafutásodat azon a módon, ahogy most tudatában vagy. Ez az elhatárolódás, a csapóajtó azt a célt szolgálja, hogy száz százalékosan tudj a tapasztalataidnak élni, hogy száz százalékosan itt tudj lenni a földön az „Itt és Most” pillanatában.
Amikor elindulsz teljesen önmagad ezen a tapasztalási úton, ez az elválasztódás számos dolgot eredményez számodra, amik ennek a tapasztalásának a teljességét szolgálják.
Egyfelől megjelenik számodra az idő egy sajátos értelmezése, a lineáris idősík. A tudati becsapódás előtt ez nem teljesen egyértelműen nyilvánul meg (érdemes megfigyelni a gyerekeket, milyen szabadon ugrálnak az időben, számukra ez a fajta lineáris idősík még kevésbé értelmezhető, kevésbé reális); megjelenik egyfajta tudati beszűkülés, amit mi földi amnéziának hívunk; megjelenik az általad valóságnak érzékelt környezet objektív jellege; és megjelenik benned a tudatos és nem tudatos részeid lassú szétválása. Elkezded tehát ezt a földi tapasztalást, aminek igazából egyetlen célja van, hogy a lélek, a teljes lélekesszenciád szeretne megtapasztalni valamit önmagáról, valamit önmaga azon részéről, amire ebben a létidőben fókuszál (ezt neveztem én főtémának).
Más célja nincs e földi létezésednek, csupán az, hogy a tudatodnak azt a részét, ami ezt a földi létedet meghatározza, annak az „én vagyok”- ságát minél több jelzővel lásd el az életutad során. Ezt szolgálják a tapasztalások, amikhez azért szükséges a lineáris idősík illúziója és az objektív valóság illúziója, mert így a tapasztalatok egymásra épülése folytán vagy képes integrálni magadban az „én vagyok” különböző árnyalatait a legteljesebb módon.
Az élet célja tehát röviden nem más, mint megtapasztalni azt, aki vagy, egy sajátos nézőponton keresztül.
Adamus Saint Germain
