2011. november 21., hétfő

Helyrehozható viszonyok

Életünk során többször is kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy szeretnénk valakivel kapcsolatba kerülni, de nem sikerül, vagy nem úgy, ahogy arra vágytunk. Ilyenkor az ábránd megmarad, és átlép egy következő életbe – állítják a reinkarnáció hívei. Ha van rá lehetőség, a két lélek újra összetalálkozik, és megvalósíthatják a régmúlt álmait. Vagyis lehet, hogy mostani életünkben több kapcsolatunk is egy előző fellángolás következménye vagy esetleg egy elkezdett viszony folytatása. Ezekre a találkozásokra az a jellemző, hogy látszólag semmilyen előzményük nincs, mégis mindig nagyon erős az összetartozás érzése. Ha két ember a múltban boldog volt együtt, a jelen életben is valószínű, hogy így alakul majd a kapcsolatuk. Mikor pedig valakik között sokszor fordul elő megmagyarázhatatlan feszültség, könnyen lehet, hogy korábbi életük egyikében van a megoldás, netán félbehagyott ügyeiket kell rendezniük egymással. Az emberek közti viszonyok tehát általában nem „újak". A karma törvényei szerint életről életre, újra meg újra ugyanazokkal az emberekkel találkozunk azért, hogy ismét együtt dolgozzunk azokon a feladatokon, problémákon, melyek miatt testet öltöttünk. Lehet, hogy egy előző életben szülő-gyermek viszony volt köztünk, s most férj-feleség vagyunk. Mindkét esetben ugyanaz a teendőnk: fel kell oldanunk a nehézségeket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése