Mindennap életünk olyan, mintha ébren álmodnánk. Ahelyett, hogy teljesen éberek és tudatosak lennénk, általában bele vagyunk feledkezve, merülve gondolatainkba. Egyik gondolatból következik egy másik - ebből megint egy, majd ismét egy újabb. A buddhisták tréfásan ezt úgy hívják, hogy "majom ész" - mintha az elménk tele lenne rakoncátlan csimpánzokkal, amelyek ágról ágra ugrándoznak. Elindulunk egy gondolattól, majd egy olyannal fejezzük be, amelynek semmi köze sincs az előzőhöz. A gondolataink - úgy tűnik - saját életet élnek.
Azonban a helyzet az, hogy nem csak a gondolataink rakoncátlanok. Egy véletlen találkozás vagy esemény félelmet, haragot, féltékenységet vagy vágyat kelthet bennünk, olyan hirtelen, hogy szó szerint elragadnak bennünket ezek az erőteljes érzelmek. Egyik percben nyugodtan autózunk az úton, a következőben már dühösek vagyunk, mert valaki elénk vágott, és ezzel majdnem balesetet okozott. Máskor nagyszerű hangulatban érkezünk a munkahelyünkre, csak azért, hogy utána a főnök hamarosan "kiborítson" minket. Egy félvállról tett megjegyzéstől a nap egész további részében elkeseredettek és kiegyensúlyozatlanok lehetünk.
Ezenkívül - ha nem volna elég a rendezetlen gondolatok és érzelmek sokasága - szintén szokásunk másokra kivetíteni azt, amit mi elképzelünk, hogy mások bizonyos dolgokat éreznek vagy gondolnak, anélkül, hogy tudnánk ez tényleg igaz-e. Esetleg felruházunk másokat olyan tulajdonságokkal, amelyeket mi magunk kívánatosnak tartunk. Például látunk egy elegánsan öltözött, jóképű idegent a szomszéd asztalnál, és azt képzeljük, hogy egy sikeres és briliáns ember, a valóságban pedig csak szerény intelligenciájú és el is van adósodva. Fordított a helyzet, amikor látunk egy egyszerűen öltözött nőt, és azt hisszük, hogy nehéz felfogású és magányos, pedig valójában egy boldog házasságban élő egyetemi professzor. Sok esetben pedig ok nélkül félünk attól, hogy partnerünk megcsal bennünket, hiszen igazából - tudat alatt - mi magunk lehetünk kísértésben. Emellett, természetesen mindannyian fantáziálunk a jövőről: milyen életet szeretnénk élni, és kit vagy mit szeretnénk megkapni az élettől.
Ahelyett, hogy éberek lennénk és megismernénk a valóságot olyannak amilyen, és igazán érzékelnénk azt, ami körülöttünk és bennünk zajlik, olyan, mintha egy álomvilágban élnénk - a tudatunk által teremtett, kicsiny, zárt világban. Mégis megvagyunk győződve, hogy tudjuk, mi valóságos és mi nem az. Rendes lelkiállapotunk megfigyelésének célja nem az, hogy ítélkezzünk magunk felett, hiszen minden emberre jellemző ez a szokásos lelkiállapot. Azonban - ahogy azt majd fel fogjuk fedezni - a tudat ennél sokkal többre képes, és a megnyílásához szükséges kulcs a meditáció.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése